Jelenlegi hely

Öko hét

Kedves Szülők ! Kedves Gyerekek !

Április 8-án kezdődik az ökohét, ami szombaton az ökonappal zárul, 13-án.

A hét elején adománygyűjtést indítunk a Hortobágyi Madárkórház javára. Kötszereket, fertőtlenítő szereket, tisztítószereket várnak.

Minden nap sokat foglalkozunk majd környezetünk védelmével. Pénteken délután indul a szemétszedés az iskola körül, előtte meghallgatunk egy előadást a szelektív hulladékgyűjtésről. Szombaton biztos vendégünk lesz a Madársuli 3 ragadozó madárral, a program végén filmvetítéssel és előadással.  

Lesz még környezetvédelmi akadályverseny sok játékkal, valamint előadást hallhatunk majd a komposztálásról.

Családi vetélkedőt szervezünk, amire a legökotudatosabb családok jelentkezését várjuk az iskolából.

Kézműveskedni is lehet majd, rovarhotelt készítünk.

Az egész ökonap végén ruhabörzét tartunk (használt ruhákat lehet majd behozni és cserélgetni). A megmaradt ruhákat április 30-án szállítja el a Sulizsák program.

Támogassa Iskolánkat adója 1%-val

 

Adója 1%-val a Meixner Alapítványon keresztül

a Rákospalotai Meixner Általános Iskola,

valamint

az ambulanciáink működését támogatja.

Köszönjük támogatását.

A Meixner Alapítvány adószáma: 

1 8 1 6 8 9 8 7 – 2 – 4 2

Facebook oldalunk