vagyis hivatalos nevén a Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2000 szeptemberében nyitotta meg kapuit, 2006 óta művészeti iskolaként, 2014 óta pedig örökös ökoiskolaként is működik.
alapítványi iskola, fenntartója a Meixner Alapítvány közhasznú civil szervezet.
Zugló és Rákospalota határán, de már a XV. kerületben található, egy 100 éves, földszintes-tetőteres U-alakú iskolaépületben, amely hatalmas füves udvart ölel körbe, játszótérrel, kis tóval, sziklakerttel, mezítlábas tanösvénnyel és veteményesládákkal.
kis, családias iskola, évfolyamonként egy osztállyal. Tanulóink bő fele a kerületből, a többiek zömmel a szomszédos kerületekből, illetve a környező településekről választanak bennünket.
egy álom, egy felismert szükséglet és egy szakmai összefogás megvalósulása. Névadónk, Meixner Ildikó gyógypedagógus-pszichológus és tanítványi köre alapították, azzal a céllal, hogy legyen egy hely, ahol a nyelvi- és beszédbeli akadályokkal küzdő gyermekek integrált formában, intézményes keretek közt tanulhatnak.
a Meixner-módszertan, a névadónk által kidolgozott, Magyarországon 30 éve használt olvasás-írástanítási módszer és anyanyelvi fejlesztő program első számú hirdetője és alkalmazója. A módszer bázisiskolája, névadónk szakmai hagyatékának őrzője, szakmai központ.
immár 22 éve fogad harmonikus fejlődésű és különleges bánásmódot igénylő tanulókat. Minden évfolyamon vannak tehetséges, illetve, osztályonként 20-25%-ban, különféle tanulási és egyéb nehézséggel küzdő diákjaink. Az alapítók eredeti szándékát jócskán kibővítve, mára már nem csak diszgráfiás, diszlexiás, diszkalkuliás, hanem autizmussal élő, szelektív mutista, látás-hallássérült, enyhe fokban mozgássérült gyerekek is járnak hozzánk. Mindannyiuk számára a fejlesztő-módszertan, a pedagógusok magas szintű szakmódszertani felkészültsége, a művészeti képzés sokoldalú személyiségfejlesztése, a hagyományok, ünnepek és a családias légkör segítségével igyekszik biztonságos, személyre szabott, befogadó tanulási környezetet teremteni, így adva esélyt minden egyes tanulónak a méltányos oktatásra.