Avagy a munkafelügyelő naplója
Minden nagy projekt egy merész ötlettel kezdődik. Nálunk ez az ötlet egy új életre kelő iskolai tó volt. Az évek során a tó számos növénynek adott otthont és csendesen tette a dolgát. Elérkezett azonban az idő, hogy megújuljon, és egy még szebb, még természetesebb formában folytassa történetét.
Az első nagy feladat a növényzet eltávolítása volt. Bár első pillantásra egyszerűnek tűnt, hamar kiderült, hogy a tó lakói nem szívesen válnak meg régi otthonuktól.
A hatalmas munka után már csak egy üres meder és rengeteg tennivaló maradt. Aki ekkor pillantott a tóra, talán nehezen hitte volna el, hogy néhány nap múlva ismét a kert egyik legszebb része lesz.
A csapat lelkesedése azonban töretlen volt, és gyorsan formát kezdett ölteni az elképzelés. Az üres meder valójában nem a vég, hanem egy új kezdet volt.
Megkezdődött a fólia igazítása, a partvonal kialakítása és a tereprendezés. Aki arra járt, könnyen hihette volna, hogy valamilyen titkos vízügyi expedíció bázisára tévedt. Kövek érkeztek, szerszámok kerültek elő, és mindenki azon dolgozott, hogy a tó újra méltó dísze legyen környezetének.
A munkálatok közben néha úgy tűnt, hogy több föld mozog egyik helyről a másikra, mint egy kisebb útépítés során, de szerencsére minden talicskányi anyag közelebb vitt bennünket a célhoz.
Ahogy telt az idő, a tó egyre inkább kezdett hasonlítani arra, aminek szántuk. A meder végleges formát kapott, a kövek a helyükre kerültek, és minden apró részlet egyre közelebb vitt bennünket az elképzelt végeredményhez.
A munkálatok során természetesen felmerült néhány komoly szakmai kérdés is: elég mély-e a mély rész, megfelelő helyre kerültek-e a kövek, illetve vajon hány talicska földet lehet egyetlen nap alatt megmozgatni anélkül, hogy valaki eltévesztené a számolást.
Aztán elérkezett a várva várt pillanat. A növények elfoglalták új helyüket, a környezet egyre természetesebb képet mutatott, és megérkezett a víz is. Ekkor már mindenki láthatta, hogy a terv valóban kezd valósággá válni.
A tó lassan, de biztosan megtelik vízzel. A korábban üres meder ismét életre kelt, a partok tükröződni kezdtek a vízfelszínen, és napról napra egyre inkább kirajzolódott a készülő látvány.
„Na jó, most már tényleg úgy néz ki, mint egy tó.”
Persze a munka ezzel még korántsem ért véget. Még csak a feltöltés és a berendezés szakaszában járunk. A tó most már egészen más arcát mutatja, mint a munkálatok kezdetén. A vízszint fokozatosan eléri végleges állapotát, a növények egyre inkább otthonra találnak új környezetükben, és napról napra tisztábban bontakozik ki előttünk az a látvány, amelyet a felújítás kezdetén megálmodtunk.
A következő lépés egy híd megépítése lesz, amely elegánsan ível majd át egyik partról a másikra. Ez nemcsak különleges látványt nyújt majd, hanem még hangulatosabbá teszi a tó környezetét, és új nézőpontból mutatja meg a vízpart szépségét.
Ha pedig minden a tervek szerint halad, hamarosan aranyhalak is birtokba veszik új otthonukat. Ők lesznek az első hivatalos lakók, akik valószínűleg nem fognak panaszkodni a kilátásra, sem a környezet minőségére.
A munkafelügyelő jelentése
És végül, de nem utolsósorban szót kell ejtenünk a projekt legfontosabb szereplőjéről: a munkafelügyelőről. 
Miközben a csapat lapátolt, igazított, köveket pakolt és fóliát rendezett, ő rendíthetetlen nyugalommal figyelte az eseményeket. Néha az árnyékból, néha egy kényelmes fekvőhelyről ellenőrizte a munkafolyamatokat. Bár négy lábon közlekedik, és a megbeszéléseken többnyire csak dorombolással vesz részt, jelenléte megkérdőjelezhetetlen tekintélyt sugároz.
Szakmai módszerei elsőre szokatlannak tűnhetnek. Nem használ mérőszalagot, nem vezet munkanaplót, és egyetlen talicskát sem tolt meg. Viszont rendkívüli tehetsége van ahhoz, hogy pontosan ott helyezkedjen el, ahol a legfontosabb munkák zajlanak, és ahol a legjobb rálátás nyílik az eseményekre.
Munkamorálja példaértékű. Reggel körbejárja a területet, napközben stratégiai pontokon tart ellenőrző pihenőket, majd délután ismét szemrevételezi az elkészült munkát. Mindezt olyan magabiztossággal teszi, hogy senkinek sem jut eszébe megkérdőjelezni a szakértelmét. A jutalmát pedig nem fizetésben, hanem néhány simogatásban és egy napsütötte pihenőhelyben kéri.
„Folytassák csak. Én figyelek.”
A tó története tehát még nem ért véget. A víz már megérkezett, a növények gyökeret eresztenek, a híd tervei készen állnak, az aranyhalak pedig talán már csomagolnak. Mi pedig izgatottan várjuk a következő fejezetet, amikor a tó végleg elfoglalja méltó helyét az iskola kertjében.
